Amikor a kisgyermekes édesanya elhatározza, hogy újra jelen akar lenni a munka a világában, egyúttal azt is elhatározza, hogy a gyermeke számára valamilyen napközi ellátást keres. Így az élet természetes velejárójaként kell kezelni a beszoktatás tényét is. Tehát fontos, hogy mi szülők ne idegeskedjünk előre, hanem próbáljuk meg a gyermekünk számára könnyebbé tenni ezt a folyamatot.
A beszoktatásra mindenképpen szánjunk minimum 2 hetet. Pontos menete azonban a gyermek reakcióitól függ, így előre nem mindig határozható meg.
Ajánlásunk a beszoktatáshoz
Az első látogatás alkalmával a gyermek már élményeket, benyomásokat szerez a választott helyről. Ilyenkor a szülő is kapcsolódjon be a játékba, vele együtt fedezze fel a gyermek a helyet, a játékokat! Játsszanak együtt! Otthon a szülő a gyermek reakciói, élményei és saját benyomásai alapján dönt, ezután kerül sor a következő találkozásra.
Második alkalommal a szülő megkapja a beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat, amiket a helyszínen kitölt. A gyermek pedig tovább ismerkedik a csoporttal. Édesanyjával, vagy önállóan játszik, de még ebéd előtt hazamennek. Fontos, hogy a szülő otthon is beszélgessen a gyermekkel, a helyről, a gondozókról és az élményekről, amik érték.
Harmadszor a gyermek és a szülő együtt érkezik. A szülővel kiválasztják a gyermek jelét, ahová ezentúl a saját dolgai fognak kerülni. És közösen bepakolják a váltóruhát, cipőt. Majd nyugodtan, de határozottan elköszönnek egymástól. A szülő elmondja a gyermeknek, hogy mikor fog érte jönni. Az itt töltött idő hosszát mindig növeljük. Ebben a szakaszban az az optimális, ha a gyermek még ebéd után otthon alszik. Erre a szakaszra több időt kell szánni, hiszen itt kerül sor az első elválás élményre, amit a szülőnek és kicsinek is egyaránt fel kell dolgoznia. Ugyanakkor fontos, hogy az édesanya tisztában legyen azzal, hogy gyermeke akkor fogja magát jól érezni az új közösségben, ha Ő is tudja, hogy jól döntött. A gyermek érzi a szülőn, ha az bizonytalankodik, és így eképpen fog reagálni.
A negyedik szakaszra csak akkor kerül sor, ha a gyermek már megszokta az új helyet, társait és a gondozókat. Tudja, hogy van olyan gyermek, aki bent is alszik, így Ő is kíváncsi lesz erre. Ez az időpont azonban gyermekenként eltérő lehet. Ilyenkor javasoljuk azt,hogy ha a szülő megteheti akkor 15.00-15.30 körül érkezzen a gyermekért, hogy Ő legyen az első, akiért jöttek.
Mi okozhat kizökkenést a folyamatból?
– A hosszú hiányzás vagy a beszoktatás alatt 1-2 nap hiányzás ( pl.: betegség).
– Családi körülményekben bekövetkezett lényeges változás ( pl.: kistestvér születése).
– Lakóhelyen való költözés.
– Valamelyik szülő elutazása.
Mire kell figyelnünk?
– A reggeli elindulásnál ne maradjon otthon a kedves plüss, alvóka.
– Mindig ugyanaz a személy végezze a beszoktatást ( pl.: csak édesanya, csak édesapa).
– Mindig beszéljünk a gyermekkel az élményeiről, kérdezzük meg a délutáni találkozáskor tőle, hogy hogyan érezte magát.
– Ne riadjunk vissza a nehézségektől!
A beszoktatást minden esetben egy folyamatként kezeljük, amiben a cél, hogy a gyermek megszeresse az új környezetet és örömmel jöjjön.